|
MVSC Thai box Hollandiában |
 A kétszeres K1 világbajnok Remy Bonjasky és Láng Zoltán egy klubban !Az amszterdami Vos-Gym vezető edzője Ivan Hippolyte egy hetes szakmai találkozóra hívta meg Láng Zoltánt, a thai box szakosztály edzőjét.
A Vos-Gym nem kisebb kiválóságokat nevelt ki mint a négyszeres K-1 világbajnok Ernesto Hoost, a kétszeres K-1 világbajnok Remy Bonjasky és az MMA kiválóság Gilbert „Hurricane” Yvel.Remy Bonjasky edzőpartnereként vett részt az edzéseken Láng Zoltán, így segítve a bajnok felkészülését a következő 2008.07.13.-i mérkőzésre, Taipeien ahol is ellenfele az Orosz Volk Atajev lesz. „Nagy élmény egy kétszeres világbajnokkal edzeni, és egy olyan edző instrukcióit látni és hallani, aki maga is többszörös világbajnok. Az elmúlt héten szerzett tapasztalataimmal, a miskolci edzések technikai elemeit teszem még változatosabbá, a második félévtől, augusztus 4. – től, az MVSC Csokonai úti sporttelepén ahová szeretettel várjuk a sportág iránt érdeklődőket. Továbbá ez a találkozó egyfajta első lépés volt ahhoz, hogy elkezdhessük a két klub közötti rendszeres évi edzőtáborok szervezését, mely nagy lehetőség versenyzőinknek is és minden olyan klubtagnak, akit magával ragadott ennek a sportágnak a szellemisége.” – nyilatkozta Láng Zoltán lapunknak. |