| K-1 Max Gála Dunaújvárosban! |
Június 7-én került megrendezésre K-1 Max Hungarian GP, ahol több neves bunyós is ringbe lépett. A két négyes csoport selejtezőjét a kétszeres Muay Thai Európa Bajnok Vörös Roland, a Re-Gym és Győrfi Csaba , a Top Team versenyzője nyerte meg.
A gála diszvendége Remy Bojansky, a kétszeres K-1 Világbajnok volt. A Hungarian Top Team és az F.S.P.U. Hungary által szervezett eseményen bemutatkozott a hazai hetven kilogrammos élvonal hiszen a K-1 után található Max szócska a hetven kilogrammos súlycsoport kategóriát jelöli. A torna rendszer azonban a megszokottnál eltérőbb volt, hiszen nem egy nyolcas selejtezőt láthattunk, hanem két négyes tournamentet bonyolitottak le a rendezők. A négyes csoportok győztesei a Hungrian GP Final-ban találkoznak majd. A Dunaújvárosi esemény mindenképpen mérföldkő számit, hiszen hazánkban még nem rendeztek K-1 Max-ot, sőt Európában sem túl sokat! A gálán három kimagasló hazai K-1 Maxos küzdött meg a továbbjutásért. A fővárosi Vörös Roland a Re-Gym versenyzője, a hatvani, tae-kwon-dos alapokkal rendelkező Pethes Viktor és a muay thai stilusban versenyző, érdi Győrfy Csaba számitottak esélyesnek.A gála a nehézsúlyú Ferenc József és Csiba Zoltán küzdelmével kezdődött, a 2. menetben Ferenc Józseg TKO-val győzte le volt bokszoló ellenfelét. A következő mérkőzést már a 70 kg-os kategóriában rendezték, ahol Vancsik Nándor diadalmaskodott a rutintalannak számitó aradi Stoika Rubennel szemben. Stoika nem ijedt meg nagynevű ellenfelétől, egy harcos három menetes küzdelemben helyt állt keceli ellenfele ellen. A tartalékmeccset Horváth Balázs nyerte meg Csillag Tamás ellen, mindkét versenyző teljes szivvel küzdött, extra menetre volt szükség, hogy a pontozóbirók eldöntség, kit tartanak jobbnak a mérkzés során.A bajnokság nyitó mérkőzését a miskolci Jászka Krisztián vivta a nyiregyházi Balogh Szabolcs ellen. Balogh végig irányitotta a küzdelmet, de Jászka remekül védekezett. A harmadik menetben Jászka kéztechnikával támadta a kiforduló Baloghot, akire a biró rászámolt a harmadik menetben, igy Jászka jutott tovább, a közönség hangos nem-tetszés nyilvánitása közepette! A következő mérkőzést a hatvani Pethes Viktor vivta a budapesti Zeller István ellen. A Top Team-es Pethes egyhangú pontozással nyerte meg a küzdelmet. Az egyik esélyesnek számitó Győrfi Csaba egy testrúgás majd térrúgással testre döntötte el a küzdelmet, TKO-val jutott tovább.Vörös Roland-aki Hollandiában készült a gálára-kirobbanó formában küzdött, az első küzdelmet egy fejre irányuló térdrúgással döntötte el az első menetben Matoriczs Balázs ellen.A döntő második fordulójában a Pethes Viktor vivta Vörös Roland ellen.Pethes lelkesen kezdte a meccset, de a rutinos Vörös megtalálta az első menetben ellenfele gyenge pontját, a combrúgásokat Pethes nem igazán birta és tudta védeni.Bár Vörös Rolandnak egy véletlen összefejelés következtében felszakadt a szemöldöke, a sérülése nem igazán befolyásolta a küzdelem kimenetelét, a második menetet az addig teljes szivvel küzdő Pethes Viktor nem tudta befejezni -TKO combra- miatt.
A K-1 Max eseményen itt volt az egykori modell, ma már inkább a kétszeres K-1 vb öveiről híres Remy Bonjasky is, aki Hollandiából repül át az esemény kedvéért Dunaújvárosba.Több nehézsúlyú meccset is beleépítettek a szervezők az eseménybe, ráadásul külföldi résztvevőkkel. A gálán sikeresen mutatkozott be a K-1 világában a HTT friss igazolása Rácz Dénes is, aki többszörös amatőr kick-box válogatott volt, meggyőző fölénnyel győzte le román ellenfelét-Gabriel Pritint- 86 kg-ban. A K-1 Max presztízscsatái között húzott kesztyűt. a maori származású új-zélandi Paula Mataele, aki horvát riválissal, Igor Mihaljveicel küzdött. Mataele-t ismeri már a magyar közönség, a K-1 Európai selejtezőjén kapott ki KO-val a svájci izomkolosszus, Björn Breggy ellen. Egy kicsit többet vártunk a jónevű Mejiro-Gym versenyzőjétől, Mataeletől, aki horvát ellenfelével szemben nem igazán találta meg az ütőtávot a meccs végéig. Az egy fejjel alacsonyabb Mihaljveic versenyző nem ijedt meg a majd két méteres izomkolosszustól, folyamatosan támadta Mataelét, hogy ellensúlyozza ellenfele hosszabb végtagjainak hatótávolságát. Pontozással Mataele nyerte meg a mérkőzést. Szinesitette a palettát a többszörös Totalfight győztes Papp Tamás a MMA szabályok szerint küzdelme nehézsúlyban, horvát ellenfelével szemben. A jó felépitésű, hangzatos nevű horváth ellenfélnek,Ivan Megaman-nak nem sok esélyt adott Papp Tamás, végig irányitotta a küzdelmet és egy karfeszitéssel feladásra kényszeritett ellenfelét.
A másik három fordulót várhatóan Tiszaújvárosban, Pécsen és Debrecenben fogják lebonyolitani.
K-1 Max Párosítás:
K-1, Nyitómérkőzések:
Ferenc József (Hungarian Top Team) vs. Csiba Zoltán (Muay Thay Győr) Győztes: Ferenc József K-1, Presztizs mérkőzés (3x3) Vancsik Nándor (Hungarian Top Team) vs. Stoia Ruben (Arad) Győztes: Vancsik Nándor Elődöntő: Jászka Krisztián - Dozsó SE, Kunkli Team Balogh Szabolcs - Gönczi Team Győzött: Jászka Krisztián
Győrfi Csaba - Hungarian Top Team/Érdi Muay Thai Vicze Zsolt - Feja Gym Győzött: Győrfi Csaba (TKO)
Petes Viktor - Hungarian Top Team/Hatvani Take Wan Do Zeller István - Feja Gym Győzött: Petes Viktor
Vörös Roland - Re-Gym Matoricz Balázs - Dozsó SE Győzött: Vörös Roland (TKO) Döntő:
Jászka Krisztián - Dozsó SE, Kunkli Team
Győrfi Csaba - Hungarian Top Team/Érdi Muay Thai
Győzött: Győrfi Csaba (TKO)
Vörös Roland - Re-Gym
Petes Viktor - Hungarian Top Team/Hatvani Take Wan Do
Győzött: Vörös Roland (TKO)
MMA, presztizs mérkőzés (2x5 perc) Papp Tamás (Hungarian Top Team) vs. Ivan Megaman (Horvátország) Győztes: Papp Tamás (TKO)
K-1, presztizs mérkőzés (3x3 perc) Rácz Dénes (Hungarian Top Team) vs. Gabriel Partin (FC Brassó) Győztes: Rácz Dénes (TKO) K-1, presztizs mérkőzés (3x3 perc) Paula Mataele (Új-zéland, Mejiro Gym) vs. Igor Mihaljevic (Horvátország) Győztes: Paula Mataele |
| < Előző | Következő > |
|---|
Június 7-én került megrendezésre K-1 Max Hungarian GP, ahol több neves bunyós is ringbe lépett. A két négyes csoport selejtezőjét a kétszeres Muay Thai Európa Bajnok Vörös Roland, a Re-Gym és Győrfi Csaba , a Top Team versenyzője nyerte meg.